Vállalkozás profilja: AutóVállalkozás Kulcsszó: alvázvédelem, dinitrol, valamint üregvédelem
Szinte hihetetlen, de igaz ahogy fejlődik az autóipar és az autók karosszériája, azt hinnénk, hogy úgy fejlődik a korrizióvédelem is. Ami részben igaz, mivel már alkalmaznak galvánfürdőket és vannak autótípusok, amelyek alumíniumból készülnek, így mondhatjuk, hogy nem korrodálódnak. Ami nem teljesen igaz, mert az alumínium is korrodálódik, csak nem úgy mint az acél és a vas.
Az autó alvázának védelme érdekében kifejlesztettek a Svéd autógyártók egy Dinitrol névre keresztelt alvázvédő szert, amihez meghatároztak egy speciális technológiát, ami alaján azt alkalmazni kell a gyakorlatban. Mindezt 20 éve, bár azóta is készültek szép számmal különböző alvázvédelemre gyártott anyagok, mégis az idők próbáját a Dinitrol állta ki. A mai napig az egyik leghatékonyabb eszköz, ha autónk alvázát biztonságba szeretnénk tudni egy pár esztendőre.
Fontos továbbá szót ejtenünk az üregvédelemről is. Hiszen a két védelem együtt hatásos, hiszen nem csak az alvázunk lesz védve, hanem a küszöb, az ajtóink, az oszlopok és még kb 30 olyan hely a karosszérián, ahova ha víz kerül, akkor megindul a korrózió.
Műhelyünk megtalálható Budapest VIII. kerületében, jól megközelíthető helyen.
CÍM: 1087 Budapest, Stróbl Alajos utca 3/c
E-MAIL: g.domonkos@gmail.comMobil: +36706706268Cím: 3/C Stróbl Alajos utca
1087
Tevékenység: Autó: 07:00 - 17:00hét07:00 - 17:00ked07:00 - 17:00sze07:00 - 17:00csü07:00 - 17:00pén07:00 - 17:00szoZárvavasZárvaNo Records Found
Sorry, no records were found. Please adjust your search criteria and try again.
Google Map Not Loaded
Sorry, unable to load Google Maps API.
-